2006. szeptember 30-án este anya levitte sétálni Gino kutyát. Kicsit összevesztek, mert az én leendő játszópajtásom meglehetősen lehetetlen szögben rántotta meg a pórázt, amikor meglátott egy fácánt, és anya megütötte vele a cicijét. Ekkor még nem sejtette, hogy pár óra múlva én is igényt tartok majd erre a testrészére:)
Otthon aztán Gino kutya kapott vacsit, anya meg lepihent és nézte a tévét. Kis idő múlva felállt valamiért és érezte, hogy valami folyik! De az utóbbi napokban annyiszor reménykedett már, hogy "na, talán most...", hogy el sem hitte, hogy én készülődök kifelé! Sétálgatni kezdett a lakásban fel-alá, és amit várt, végre bekövetkezett! Fájt a pocija, ráadásul rögtön elég sűrűn...úgy 2-3 percenként. Elővette a becsomagolt táskát, belerakott még pár dolgot, aztán szólt a nagynénimnek és a nagybácsimnak, hogy menni kellene. Ők már aludtak, a nagynénim pocakjában pedig Alex unokatesóm várta az ő nagy napját. Innentől eléggé felgyorsultak az események. Bementünk a kórházba, anyát megvizsgálta egy doktor bácsi és szóltak a mi doktor néninknek, hogy jöjjön be, mert jövök! Nemsokára megérkezett a mama is. Itt egy kis időzavar következett, anya sem tudta, mennyi idő telt el, de hamarosan megtudta, mert 4 óra 40 perckor megérkeztem!!!
Amikor megérkeztem, sírtam, mert hideg volt, de a mi doktor nénink tudta, mi a baj és gyorsan anya pocijára tett és betakargatott. Akkor megint olyan jó volt! Összebújva anya és baba, szerintem így van helyén a világ! Nem élvezhettem ezt a helyzetet sokáig, mert elvittek...méricskéltek, mosdattak, öltöztettek...idegenek. Éhes voltam. Sírtam. Aztán végre az egyik idegen visszavitt anyához, ő meg adott nekem cicit! Ennél jobb dolgot azóta sem találtam a világban! Ezután kis időre megint elvettek anyától, amíg bevitték a szobánkba. Még csak mi ketten voltunk ott, de pár óra múlva jött még Dóri baba és anyukája. Dóri szintén a mi doktor néninknél született nemsokkal utánam.
Mikor végre megnyugodtak a kedélyek, elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése