Manó beteg

Az én nagyfiam még sosem volt beteg! És most lázas. Már három napja. Semmi más tünete nincs, így a doktor bácsi sem tudja, mitől lehet. Reggel vittünk a rendelőbe vizeletet. Délutánra várjuk az eredményt. Ideges vagyok. Manó viszont jókedvű, már órák óta láztalan. Az étvágya az elmúlt napokban is ugyanolyan jó volt.
Ha visszajöttünk a doktor bácsitól, folytatom.

Névtelen hozzászólóm (Te vagy, Zoé?) rámpirított, hogy hosszasan hagyom aggódni, miért nem írom már meg, mi van Manóval. Ezúton kérek bocsánatot mindenkitől, aki aggódott, nincs semmi baj, csak az én fejem fölött csaptak össze kicsit a hullámok és nem sikerült billentyűzetet ragadnom. Bocsánat, bocsánat, bocsánat! És köszönöm az aggódást, igazán jól esik.

Manó már jól van, egy olyan betegséget sikerült összeszednie, amitől a láz elmúltával kiütései lettek... Ő egész jól viselte, én aggódtam agyon magam, dehát erre valók az anyukák, nem?

A vizeletvétel egy ekkora gyerektől külön mutatvány! Mert ugye megkérni még nem lehet, hogy "ugyan légy szives pisilj nekünk egyet a pohárba...". A bilibe néha sikerül belepisilni, de persze ha nagyon kéne, akkor nem megy. Lehet kapni a gyógyszertárban erre az esetre vizeletgyűjtő zacskót. Fel kell ragasztani és elvileg elvégzi a feladatot helyettünk. Elvileg. Gyakorlatilag mindenhova megy a pisi, csak bele a zacskóba nem... Mire végre van valami, akkor az egyéb végtermékek (értsd:kaki) is kikívánkoznak, természetesen némileg szennyezve a nehezen megszerzett vizeletet.

Mindegy, túl vagyunk rajta. Csütörtökön megyünk vissza, akkor megkapjuk az agyhártyagyulladás elleni oltást, és meghallgatja a doktor bácsi, hogy hallja-e a múltkor hallott szívzörejt, vagy csak a betegségtől volt. Remélem, csak attól. (Ettől azért még félek...)

A képen Danimanó a mamával és Ginoval.